Kedvenc hónapom
A december beköszöntével elérkezik az az érzés, amit egész évben csak ez a hónap adhat.
Az utcák és a bevásárlóközpontok fényárba borulnak, a rádióban egyre több karácsonyi zenét játszanak és kinyitnak a vásárok, ahol a kürtöskalács és a forraltbor fűszeres illata megtölti a levegőt. Valamint karácsony előtt négy héttel, vasárnap meggyújtjuk az első adventi gyertyát és ezzel megkezdődik a karácsonyi visszaszámlálás.
Számomra egész évben legjobban várt ünnep a karácsony, mert ebben az időszakban az egész család egy kicsivel több időt tud együtt tölteni. A közös sütések- főzések, beszélgetések vagy a barátokkal folytatott társasjáték maratonok felejthetetlen emlékeket és új energiákat adnak a következő évre.
A képek melyek ilyenkor készülnek utánozhatatlan pillanatokat mutatnak be, amikor a gyerekek és a szülők együtt játszanak, körbelengi őket a karácsonyi miliő. Zádor első karácsonyáról készült fotókkal búcsúztatom a 2019-es évet. Egy olyan kisfiúról, akiről 8-9 hónappal ezelőtt még anyukája pocakjában készítettem képeket.
Ez az év igazi mérföldkő volt az életemben, több régóta dédelgetett álmom vált valóra, elkezdhettem azzal foglalkozni, amire már régóta vágytam, valamint bejárhattam Amerika nyugati partját, ami óriási élményt adott és soha nem fogom elfelejteni. Az idei évben szerzett emlékekért nagyon hálás vagyok a férjemnek és a családomnak, mindemellett a megszerzett tudásért és tapasztalatért külön köszönettel tartozok Moór Dávid fotográfusnak.
2019 magasra tetted a mércét, de remélem 2020 hasonlóan jó leszel!